Most kaptuk meg krider beszámolóját izlandi túrájukról, olvassátok szeretettel, az egyik túrázó tollából:

Izlandi (bicikli)túra beszámoló

Vége, megérkeztünk. Hol is kezdjem? Nehéz 50 napot elmesélni, ilyen hosszú idő alatt rengeteg minden történik, az emberrel, hogy, ha csupán a legemlékezetesebb történéseket akarnám elmesélni, már akkor is egy kisebb regénynél kötnék ki.

Már évekkel ezelőtt megtanultam, hogy egy ilyen túrán, egyáltalán nem lehet előre tervezni, de ez még engem is meglepett. Kezdjük ott, hogy a túránk biciklis része csupán 16 napig tartott, mivel július 13-án fel kellet adnom a tekerést, a fájdalom a térdemben odáig fajult, hogy már se tekerni, se sétálni nem tudtam. Bal térdem, bár már volt sérülve, tekerés közben még soha nem fájt, pedig sokat versenyzek és edzem vele. Kissé megnyugtatott az a tudat, hogy azoknak a kerékpáros túrázóknak, akikkel kinn találkoztunk 90%-ban hasonló problémájuk volt, mint nekem. Ezek a körülmények egyáltalán nem mondhatóak szokványosnak egy „európai ” bringásnak. Mivel a boltok több 100km-es távolságban vannak egymástól, így nem ritka, hogy 15-20 napra kell előre vásásrolni, ami nem kis mértékben emeli meg a kerékpár súlyát (konkrétan 70kg-os volt a kerékpárom), amihez a rengeteg akár 30%-os emelkedő, süllyedős vulkáni hamu és a borzasztó csontig ható szél és hideg, gyilkos kombináció a térdekre nézve. Amúgy a hideg idén nyáron még izlandi mértékkel mérve is szokatlan volt, hiszen kifogtuk 1953-óta a leghidegebb nyarat, ezalatt azt kell érteni, hogy az átlagos a 10°C, alatti hőmérséklet, amit a szél segítségével, jóval kevesebbnek érzünk, de pl július 20-án fagyott. Persze a látvány mindenért kárpótolt, nem egy világutazó sorolta a legszebb helyek közé Izlandot, márpedig, ha ők ezt mondják… Kerékpáros napjaink, sajnos gyorsan elteltek, ha azonban ki kéne emelnem egy napot, talán az utolsó lenne az. Már nem tudtam tekerni, de egy olyan területen voltunk, ahol, ha kitör Izland legveszélyesebb tűzhányója a jégtakaró alatt lévő Katla, (ami egyébként akármikor kitörhet) ezt a 80km-es szakaszt egy az egyben elvinné a jégből megolvasztott víztömeg segítségével. Tehát muszáj volt áthaladni ezen a területen, a kerékpárokat összekötöttük egy kötéllel és az unokatesóm Marci vontatott engem végig, ebben a 4°C-ban, esőben. Ezt nagyon köszönöm neki! 50 nap sok idő, de összességében szerintem csak erősített a kapcsolatunkon, az biztos, hogy mindig számíthattunk egymásra, na de ez most más téma… Én teljesen ráfagytam a biciklire, hiszen nem mozogtam. A lényeg, hogy átmentünk egy hídon, ami alatt a víz nagyon vad, fekete színű, a levegő kénszagú volt. Másnap tudtuk meg, hogy 4-5 órával a „híd átkelésünk” után a Katla megmozdult és a vízár, amit felolvasztott elvitte a hidat és 800 m-es körzetét…Szerencsénk volt. Videó: http://www.youtube.com/watch?v=OQBozMUy_Lw

Túránkat egy sérülés természetesen nem hiusíthatta meg, így folytattuk azt, stoppolva, és miután már jobb lett a lábam, kirándulva. Nekünk biciklistáknak persze ez így nem az igazi, szomorúak is voltunk, nem ezért jöttünk, de mint mindent ezt is pozitívan kell felfogni. A túrázás révén olyan helyekre jutottunk el, amiket nem lett volna szabad kihagyni pl egy hetet töltöttünk, mindentől távol egy észak keleti félszigeten (Hornstandir). Itt menedékházakban aludtunk és volt, hogy napokig nem láttunk embert. Azonban talákoztunk fókákkal és rengetek különleges madárral. A túrázás nagyon bejött mindkettőnknek, csak mivel a felszerelésünk kerékpáros volt, kénytelenek voltunk szandálban teljesíteni ezt az egyébként 8 napos túrát fjordokon és jégtakarókon át. Nekem az első napi 40km teljesen véresre törte a lábam, de hihetetlen szerencsémre találtam egy régi magashegyi túrabakancsot pont a méretemben, azonban Marci végig a törött talpú szandáljában volt, nem kis teljesítmény!

Itt aztán nagyon nehéz a természettel együtt élni, viszont nagyon könnyű megtanulni tisztelni azt! Az emberek elképesztően kedvesek, mi is rengeteget köszönhetünk nekik (elég csak arra gondolni, hogy körülbelül 50 ember vett minket fel stoppolás közben). A közbiztonság hatalmas és a vadkempingezés mindenhol legális a nemzetiparkok kivételével. Az árak borsósak, de szmekken és kusz-kusz-on élve olcsón kijöhet az ember.

Ez az első alkalom volt, hogy eljutottam Izlandra, és bár sok nehézségen mentünk keresztül, biztosan kijelenthetem, hogy nem ez volt az utolsó. Ezt az országot mindenkinek csak ajánlani tudom! Ha esetleg valakinek kedve támadt meglátogatni Izlandot biciklivel szívesen adok pár tanácsot és ötleteket, hogy mit érdemes megnézni!

Kriván András
Andris.bike@gmail.com

Az Evobike nevében köszönjük a beszámolót! A túra fotógalériája ide kattintva nézhető meg. Ha érdekelnek az előkészületek, katt ide, és máris olvashatod Andrásék írását.