6. nap
Reggeli ébredés, tisztálkodás után átmentünk a rendőrségre a motorokért. Az egyik büfében (bádog doboz) Zoli vett kávét, ez kifejezetten jól esett neki, a szállás elé mentünk és elkezdtünk lecipekedni, felmálházni a motorokra. Néhány férfiember nézegette a motorokat és számolták, mennyi kilométert jöhettünk mi idáig. A számok elborzasztották őket. Mikor megkérdezték, hová megyünk, a válasz hallatán még egyszer rákérdeztek, nem értették, mi jó van ebben. Lassan minden a helyére került és elindultunk időben, napsütésben. Azt tudtuk, nincsen messze az orosz határ, ennek ellenére sikerült eltévedni: ki a fene gondolta volna, hogy a határra egy TSZ udvaron keresztül megy az út? Némi keringés után rátaláltunk, és ez a lényeg. Anikor elértük a határt, nem volt nagy forgalom, talán ha hárman várunk kilépésre. Segítőkészek a határőrök, zökkenőmentesen sikerült kilépni Oroszországból.  Nagyon vártam már, hogy elhagyjuk Oroszországot. Pedig jól éreztük magunkat, de Kazahsztán kalandosabb ígéretnek hangzott. A kazah határállomást nem lehetett látni, kilépés után egy kegyetlen poros úton kellett haladni. 3km volt, mire megláttuk, a kazah határ bódéit. Szándékosan nem írok épületet, mert ott olyan nem volt, csak bódék. Ahogy átmentük a sorompón rögtön előjöttek fényképezkedni a motorokkal. Mi is akartunk néhányat fényképezni, de ránk szóltak: tilos, így ez elmaradt. Nem is érdekes, lényeg, hogy eljutottunk Kazahsztánba. A beléptetési procedúra nem volt túl bonyolult, sikerült gyorsan túllenni rajta. A fotózási kísérletem azért vicces volt: a por és semmi közepén nem szabad, és ezt mozdony tolólap méretű sipkák alól mondták nekem apró termetű, nekünk gyereknek tűnő, fiatalos arcú kb. 50-55 kg-os határőrök… Tekintély ide vagy oda, azért ez felettébb mókás volt. Közben a por miatt folyamatosan szoknunk kellett a náluk természetes köpködést (itt még új volt nekünk). A határon kilépve figyelni kellett, mert volt még egy bódé, ahol biztosítást kellett kötni. Azért mondom, hogy figyelni kellett, mert Zoli simán elment mellette, s csak azt vette észre, engem ott valaki megállít. Visszafordult és ő is megkötötte a szükséges biztosítást 20 USD áron. Itthon ez pottyantós wc méret, hiszen amikor ketten álltunk benne, akkor már Zoli nem fért be. Hihetetlen érzés, jó hangulatú volt az egész: de rozzant íróasztal, fekete-fehér TV és izzadtság szagú műszálás otthoni ruhában intézte az Úr az ügyemet. Télen-nyáron gondolom ez a bódé az otthona és munkahelye is, amit légkábellel kötöttek a külvilág „lüktetésére”. Kicsit roncsfilm hangulatú! Továbbindultunk, immár Kazahsztánban. Nagyon jó érzés volt végre itt motorozni, hatalmas síkság az egész ország. Oral városa nem volt túl messze a határtól, ott sikerült a vasútállomáson pénzt váltani minden gond nélkül. Kerestünk benzinvételi lehetőséget is. Ez itt kicsit másképpen működik, mint otthon… van kút pár száz kilométerenként, csak éppen nem olyan „pompás” . Az hagyján, hogy előre kell fizetni a nektárért, ha belefér a tankba ha nem...de itt nehezen értették meg, hogy nem a két db motorba kell 30 liter előre fizetve hanem csak a Zoliéba annyi, én pedig külön szeretnék tankolni és ha látom mennyi megy bele akkor vagyok hajlandó csak fizetni. Fontos is, hogy az ember jól mérje fel a szükségleteit, mert amit kifizet, az kijön a csövön, ha befér a tankba hanem! Találtunk egy férfi elvitt minket egy szállásra, ( pár órát azért keresgéltünk, ettünk mire kialakult a megoldás ) ami rendben is volt, de a motorokat egy kazánházba kellet berakni. Ez nem lett volna baj, ha nem egy 30cm szintkülönbségen kellet volna lemenni. Sebaj, beraktuk a motorokat, lemálháztunk és elfoglaltuk a szállást, ami minden ellenére elfogadható áron volt, tiszta, rendezett.  Felhordtuk a holmikat utána fürdés. ( Végre nyugati szintű fürdőhöz volt szerencsénk. ) A tisztálkodás ránk fért nagyon. A szobában volt időnk végre beszélgetni és konstatálni, hogy az Interphone F4 kimúlt nem volt hajlandó elfogadható módon működni.  Persze csak a Zolié ment szét, nem az enyém. A teraszon készítettünk néhány képet és konstatáltuk a döbbenetes tényt, hogy mennyit számítanak a fények, hogyan lesz egy egyébként rendezetlen lerobbant kis településből lüktető város. Nagyon finom vacsorát kaptunk még a szállodánk ebédlőjében és ittunk egy erjedt folyadékot is, hiszen ma már úgy sem vezetünk. A szálloda előtti tanakodás közben megszólított minket egy srác, aki beszélt magyarul kicsit. Kiderült, hogy Magyarországon is élt és a szülei itt dolgoznak a követségen, ő pedig az olaj szakmában dolgozik. Nagyon jót beszélgettünk vele és újabb erjedt folyadékok fogytak el. Gurítottunk még néhányat nagyobb átmérőjű golyókkal is, hogy fehér bábúk dőljenek el, de a fáradtság erősebb volt és az éjszaka további részére szóló invitálást kihagytuk. Még mosolyogtunk a vasútállomáson történteken, ahol is megkérdezték mennyibe kerül egy ilyen motor. Mikor megmondtuk mennyi, azt mondták nem ér annyit, mert azért az árért ott egy nagyon jó autót lehetne venni - ők így mérték a hasznosságát. Időben lefekedtünk aludni, hiszen másnap indultunk tovább, az Aral tó irányába.

Műszaki vonal:

• Motorkák hűségesek voltak
• Ruházatunk koszos lett, de jól bírta a gyűrődést
• Voltak meglazuló csavarok amikre akkor már érdemes volt figyelni, de nem a BMW motor gyári elemei
• Elkezdett kényelmesen formára szokni a csizma is, betörve nagyon észrevétlenné vált a viselése
• Mentálisan szuperül voltunk a sok élmény miatt
• A Peli tokok nagyon jól védték az amúgy nem ilyen körülményekre tervezett technikát ( kamera, net-top )
• Élvezettel töltöttem le a Contour kameráról a film anyagot a kis gépemre
• Zoli kinyírta valahogyan az F4-es kommunikációját
• az Ortlieb zsákok nagyon jól vizsgáznak és a vízhordó külön aranyat ér errefelé

A hatodik napi képgalériánk itt megnézheted.

Nézd meg a túráráól készült videót is: az igazi "ROAD MOVIE"-t: Krisz&Zoli do Kazakhstan
A Trailer is elkészült! Már vágjuk a "vágatlan" változatot is!;)
És az elhangzott előadásunk, Krisztián elbeszélésében: első és második rész

Mindez még jobb minőségben is elérhető: http://www.youtube.com/user/evobike