A tavalyi évhez hasonlóan az Evobike a győztes Cube-Csömör kerékpáros csapatát lámpaszettekkel támogatta. Fogadjátok szeretetettel Valter Tibor beszámolóit az idei 24 órás versenyről:
24 órás LUPINE Lámpa TESZT
Beszámoló- 2010.október 15. - Valter Tibor
A tavalyi évhez hasonlóan idén is Lupine lámpákkal mehettünk az Evobike jóvoltából. Mivel idén több csapattal indultunk, ezért több lámpa szettet kaptunk a versenyre.
Az EuroOne-Cube csapata Betty 7 lámpákat kapott, amikkel már tavaly is nagyon meg voltunk elégedve, a második számú csapat a Cube-Csömör-LUPINE a Tesla 4-es lámpákkal indult, na de lássuk a részleteket.
Mikor lement a nap előkerültek a szuper lámpák. A bukósisak rögzítő és a hosszú erős tépőzárak segítségével stabilan felerősítettük a lámpatestet a sisakokra. Estére már igen megviselt volt a pálya a sok versenyző miatt, gyökerek sziklák és a kifékezett részek igen rázóssá tették a nyomvonalat. Így nagyon fontos volt, hogy a körök alatt se lazuljanak le a lámpatestek a sisakról. A két lámpa rögzítésének módja és kábelezése tehát megegyezett. A lámpatestet és az akkumulátort összekötő kábelek szigetelése és csatlakozásai pontjai esőben is biztosan működtek volna.
Tesla 4 kicsi és könnyű mégis nagyon jó a fényereje, sőt, nem is használtuk a maximumon, mert alacsonyabb üzemmódban is tökéletesek voltak a látási viszonyok a pályán. A szabályozó gombja a lámpatest hátulján van folyamatos nyomásra halványul.
A Betty 7-nél egy külön kis kábelen található az irányító gomb, így jobban kézre áll, menet közben is lehet állítani vele a fényerőt ha túl sok lenne(?), itt is folyamatos nyomva tartással lehet szabályozni a fény erősségét. Nem használtunk másik lámpát, elég volt ez az egy is. Persze a másik csapatnak sem volt szüksége plusz lámpára, a Betty 7 még több fényt árasztott magából. Kicsit nehezebb a kistestvérnél, de a plusz fényerő kárpótol majd.
Az akkumulátorokkal sem volt sok probléma, bár előfordult, hogy menet közben lemerültek, de ez inkább figyelmetlenségekből adódott. A Tesla 4-nél nem túl bonyolult a töltés, csak rá kell dugni az aksit a csatlakozóra. Nem úgy a Betty 7-nél használat előtt érdemes alaposan áttanulmányozni a használati leírást, mert itt több töltési program közül is választhatunk.
Összefoglalásként mindkét lámpa nagyon igényesen és profin van kivitelezve, nálunk jelesre vizsgáztak! Azt hiszem, ha egy 24 órás versenyen porban zötykölődve ilyen minőséget tudtak nyújtani ezek a lámpák, akkor bárhol megállják a helyüket.
24 órás csapatverseny 2010
Beszámoló- 2010.október 15. - Valter Tibor
Az idén sokadszor álltunk rajthoz ezen az év végi kedvenc versenyünkön. Minden eddiginél nagyobb létszámmal vettünk részt a versenyen. Az EuroOne-Cube mellett még 3 Cube-Csömör csapattal.
Az idei verseny sok szempontból volt más mint az eddigiek. A komoly szponzori támogatásnak hála 4 csapatot is rajthoz állítottunk. A 7 sátorból álló kis városunk már eleve kiemelkedett a tömegből. A 4 csapatot úgy próbáltuk összerakni, hogy minden kategóriában komoly eredményt érjünk el.
Az első számú csapatunk az EuroOne-Cube csapat 4 versenyzője mellett helyett kapott két jeles versenyzőnk Horváth Attila és Pintér Tamás. Továbbá 2 öreg fiúk csapatot és egy Junior csapatot is indítottunk.
A verseny időjárás szempontból is más volt mint az eddigiek. A verseny hetében folyamatosan eset az eső, amely gyakorlatilag teljesen szétáztatta a pályát. Szerencsére szombat délelőtt kisütött a nap és a pálya is gyorsan száradni (először még jól ragadni) kezdett.
Mivel tudtuk mi vár ránk mindenre felkészültünk. Vittünk magunkkal slagot, magas nyomású mosót, amely Csóka Gergő segítségével 24 órás szolgálatba kezdet. A sárgumikat elkezdtük lecserélni délután felé a pálya száradása miatt. Az este beálltával előkerültek a lámpák. Majd nemsokára elkezdett esni az eső, amely megpecsételte a versenyt. A pálya gyorsan visszavizesedett, hamar teljesen járhatatlanná vált. Egykörös váltásokkal még lehetett haladni, persze a nagynyomású mosó és Csókest lendületlenül dolgozott. Hajnali 3 órakor megszakították a versenyt, addigra kb. semmilyen módszerrel nem lehetett körbe tekerni a pályán. Reggel 8 órakor véglegesen lefújták a verseny, így az idei 24 órás kicsit rövidebbre sikeredett.
Eredmények: Az egyes számú csapatunk végig stabilan vezetett hajnali 3 órakor már 4 körrel a második helyezett előtt. A Cube-Csömör-Lupine csapatunk végig versenyben volt az első helyért kategóriában, de végül meg kellett elégedjünk a második hellyel. Másik öreg fiúk csapatunk 4 helyen, míg Junior csapatunk a felnőttekkel végig nagy küzdelemben a felnőtt kategóriában a 3. helyen végzet.
Gratulálok mindenkinek! Hajrá Csömör!
Cube-Csömör 2010-ben is 1. helyen végzet a csapat rangsorban!
Beszámoló- 2010.november 21. - Valter Tibor
2010 november 20-án tartották a Top Maraton Díj kiosztóval együtt az év végi MTB Gálát, amelyen kihirdették az idei évi csapat rangsort.
-
hely Cube-Csömör
-
hely KTM Erste Leasing
-
hely Bringabanda SC
A mondás szerint elnyerni könnyebb, mint megtartani, idén ez ránk is igaz volt. Bár az is, hogy a nehézségeket mi magunk okoztuk, azzal, hogy a tavalyi abszolút nyerő csapatunk erősségeinek tovább fejlődését biztosítva már profiként vettek részt a hazai és nemzetközi versenyeken, így Bogár Gábor, Csielka Márk, Juhász Zsolt és Szatmáry András már nem gyűjtöttek nekünk pontokat.
Ezen kívül a tavalyi győztes csapat két tagja (Csóka Gergő és Kemecsei Zsolt) idén már visszavonult. Szóval a győzelem nem volt egyértelmű, de a csapat minden tagja egész évben megtett mindent azért, hogy idén is az élmezőnyben végezzünk. Így a Cube-Csömör minden tagjára még nagyobb feladat hárult 2010-ben. Azt tudtuk, hogy jók leszünk, de az 1. hely nagy örömet szerzett az egész csapatnak.
Köszönjük támogatóinknak, hogy kitartottak idén is mellettünk, reméljük ezzel az eredménnyel hozzájárultunk az ő sikereikhez is.
Az alábbiakban következzék a 2010-es győztes csapat névsorra:
Balogh Attila
Berta Benjamin
Bucsányi Henrietta
Erdélyi Attila
Fibecz Zsolt
Horváth Ádám
Horváth Attila
Janda Zsolt
Juhász Krisztina
Kovács Dániel
Kovács Gergő
Megyaszai Lilla
Nagy Dániel
Németh Zoltán
Németh Lili
Pintér Tamás
Puskás Dávid
Simonyi Ákos
Valter Attila
Zámbori Miklós
Gratulálunk a csapatnak a szép teljesítményért!