Igazából nem tudom, hogy a hazautazás élményei még a Bike to Asia rovatba beleférnek-e, sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán érdemes-e írni róla. Aki néha ránézett a trackingre, láthatta, hogy időnként több száz km-t ugrottunk és ez nem azért volt, mert hirtelen megtáltosodtunk, hanem azért, mert bizony egyre jobban a stoppolás eszközét használtuk a közlekedéshez. Így a biciklitúra stoppolótúrává változott át. Azért, hogy ne olyan hirtelen szakadjon vége az élménybeszámolónak, mégis megérdemel egy bejegyzést az utolsó pár nap. Élmények így is voltak, igaz, a legtöbb a török sofőrökkel kapcsolatos.
Tehát, mivel úgy döntöttünk, mégsem megyünk komppal Ukrajnába, ezért elindultunk a török határ felé, immáron másodszor, most a másik irányból közelítve. Potitól nem messze van Kobuleti, ahol már először is megálltunk pihenni. 3 napot töltöttünk itt, ugyanúgy, mint először is, Félix egyre csak fáradtabb lett. Szerintem csak miattam és kaja miatt mozdult ki néha a szobából. Néha még így is egyedül mentem ki a strandra. A tenger nagyon jó volt, már nem jéghideg, hanem pont jó frissítően hatott. Eléggé hullámzott is, jókat lehetett ugrálni rajta. A nyaralófalu már sokkal élénkebb volt, mint első látogatásunkkor.
Vicces volt, hogy visszafelé menet az összes grúz ismerősünkkel összefutottunk, pedig olyan sok emberrel nem találkoztunk. Chaladidiben Iraklival, aztán Batumiban a nagypapával, akinél először aludtunk Kobuletiben, végül pedig Gonioban egy családdal.
A török határ előtt gyorsan vettünk még szalámit, mert már tudtuk, hogy Törökországban nem fogunk találni semmit, aminek a disznóhoz köze van, majd begurultunk Gonioba ugyanarra a strandra, ahol először is megálltunk. Itt találkoztunk Ruslannal és családjával, akivel első gonioi látogatásunkkor is. Végül pedig náluk is aludtunk.
A határon megláttunk egy bringást, akinek szintén voltak csomagjai, első látásra hosszú bringa túrára indult. Miután angolul mondtuk, hogy magyarok vagyunk, a srác megkérdezte, hogy "És beszéltek is magyarul?". :-) Ő volt Alfréd, aki Kínába tartott, onnan pedig repülővel tervezett továbbmenni Kuala Lumpurba. Kiderült, hogy 2 hete indult és hogy 200 km-t megy átlagban egy nap!!! Oroszországon keresztül jött, de aztán megunta a tájat, ezért áthajózott Trabzonba és egy nap alatt gyorsan át is ért Grúziába. (alfred.maleczki.com)
Ez alkalommal nem volt olyan hőség és tömeg a határon, mint odafele. Aznapra volt CS szállásunk Artvinban, ami még mindig 70 km-re volt és egy hágó is volt közben, ezért Hopa után stoppolni kezdtünk. Na, itt indult el a stopplavina. Kb. 2 perc után fel is vett minket egy platós autó, így délután már Artvinban találtuk magunkat. Artvin vetekszik Zonguldakkal az utak meredekségét tekintve, egy hegyoldalra épült ez a város is és minden kanyarban több méter szintet emelkedik. A városban sikeresen beszereztünk egy török sim kártyát, már a grúz is nagyon hasznosnak bizonyult Grúziában, CS hostokkal sokkal könnyebben tudunk kommunikálni, stb. Azt ugyan a szolgáltató (Turkcell) elfelejtette mondani, hogy abban az akcióban, amit Félix végülis megvett (20 TL-ért 100 TL-nyi beszélgetés) csak a szolgáltató hálózatán belül kezdeményezhetünk hvást, és hogy mivel külföldi a telefonunk, 2 hét után bármikor letilthatják a sim kártyát (pedig tolmcsunk is volt, a CS hosztunk)...
Artvinból még tettünk egy erőtlen próbálkozást a biciklizésre, itt ráadásul elég sokat másztunk felfelé, mert a CS lakás és a tovább vezető út között volt egy gyenge 500 méter szakadék. Az volt a furcsa, hogy ugyan már a lakás ablakból láttuk, hogy merre kell mennünk, a kb 200 méterre lévő utat, de csak órákkal később értünk el oda a szakadék miatt. Reggel elindultunk, de délután 3-kor még mindig láttuk Artvint. Végre felértünk a hágó tetejére, már nagyon vártam a lefelé gurulást. Az út nagyon kanyarogott lefelé és erős szél is fújt. Volt, hogy kigurultam egy szélárnyékból és hirtelen olyan oldalszél csapott meg, hogy másfél méterrel arrébbtolt. Aztán utána olyan szembeszéllel találkoztunk, hogy lefele menet tekerve is csak 10 km/h-val tudtunk menni. A fáradtság és a szél közösen megint a stoppolásra csábított minket. Itt megtanultuk, hogy kis forgalmú úton nem jó délután elkezdeni stoppolni. Már azt nézegettük, hogy hova tudjuk felverni a sátrat, amikor végülis mégis úgy döntöttünk, hogy elindulunk egy kamionnal, ami Erzurumba tartott, de mivel elég messze volt, ezért csak éjszaka ér oda. Én meg ugye nem nagyon szeretek sötétben sátorhelyet keresni, mert akkor már nem lehet jól látni, stb. Ilyenkor szokott az általunk sátorhelyparahisztinek nevezett jelenség előfordulni. A sofőr nagyon rendes volt, felerősítette a bicikliket a dugig tömött teherautó tetejére, majd amikor éjszaka megérkeztünk Erzrurmba, megbeszélte egy ottani benzinkutassal, hogy sátrazhatunk a benzinkút mögött lévő füves területen. Másnap reggel begurultunk Erzurumba és megkerestük a két tornyú minaretet. Amint lefékeztünk a minaret előtt, odajött hozzánk egy kedves ember, aki 1-2 kérdés után (honnan jövünk, hova megyünk) felajánlotta, hogy letegyük a biciklit egy közeli teázóban, ahol az ismerősei vigyáznak rá és körbevezet minket a központban. A fickó egy idegenvezető volt, hegyekben és városokban is, a Lonely planet könyvnek is szokott segíteni, emellett masszőr is. Miután tettünk egy kört a városban, azt is felajánlotta, hogy maradjunk nála 1 napot, a közelben lakik a családja, 6 lánya van!!! Nagyon kedves volt tőle, de úgy döntöttünk, hogy inkább tovább megyünk.
Erzurumtól Kayseri-ig szinte végig stoppoltunk, a legtöbb, amit 1 nap tekertünk, kb. 30 km volt. A sok stoppolás egyébként engem is meglepett és itt az eddigi szerepek egy kicsit fel is cserélődtek. Eddig én voltam az, aki mindig pihenőnapot szeretett volna tartani, később kelni, hamarabb abbahagyni a bringázást stb és Félix az, aki katonásan mindezt nem hagyta. Most viszont már nem azért "nyafogtam", hogy hadd aludjak még, hanem azért, hogy induljunk már el. Azt megbeszéltük, hogy gyorsítunk az úton, de arra nem számítottam, hogy ennyire.
Azért így is volt egy-két érdekes élményünk. Azt mindketten megállapítottuk, hogy tényleg igazán kedvesek és barátságosak a törökök, mindegyikük segített, amiben tudott, többször kaptunk vacsorát és lelkesen mutatta mindenki az úton lévő szép tájakat, nevezetességeket. Néha felhívtak egy-egy angolul tudó ismerőst, hogy beszéljünk velük. Egyszer, amikor egy kamionnal utaztunk, igazoltatás volt az úton és a mi kamionunkat is megállították. Mondta a sofőr, hogy nincs semmi gond (problem yok), csak ellenőrzés. Aztán kicsit idegesen jött vissza, és csak annyit mondott, hogy police problem és beparkolt a rendőrség mellett egy helyre. Ez elég gyanús volt, de nehezen lehetett kivenni belőle, hogy mi történt, mert szinte folyton telefonált. Végül azt mondta, hogy hiányzott valamilyen papír és 1 órát kell ott várnia. Nem értettük, hogy 1 óra múlva miért lesz jobb, ráadásul a rendőrök azt mondták, hogy 4 órát marad a sofőr. Egyszer már korábban is láttunk ilyen igazoltatást, mert pont mellettük ebédeltünk és azt láttuk, hogy ilyenkor a sofőr állandóan telefonál és ott marad a helyszínen. Azt nem értettük, hogy miről beszélnek, de az kiderült, hogy nem csak kap egy sárga csekket, aztán mehet tovább. Így inkább elindultunk magunk, nem vártuk meg a 4 órát.
Kayseriben töltöttünk egy napot, Zaferrel, a CS hosttal. Kayseri egy nagyon új városnak tűnt, mert mindenhol ránézésre újnak tűnő vagy félig készen lévő 15 emeletes házakból álló lakóparkok voltak, pedig ez az egyik legrégibb város. A CS hostunkkal és az egyik barátjával felmentünk a közeli, Erciyes hegy melletti hágóra. Fent elég sokan piknikeztek. A hostunk egy orvostanhallgató volt, így a campusra is bevitt minket. Nagyon nagy területet foglal el és minden szaknak van egy külön épülete. Este még egy plázába is elmentünk, ahol rájöttem, hogy vásárlás-elvonási tüneteim vannak. Végül csak egy kis angol-török, török-angol szótárral távoztunk, ami sajnos nem kompenzálta a hónapok óta tartó elvonást.
Kayseritől nem messze van Kappadókia, ahol szintén töltöttunk 2 napot. Göremében aludtunk, ismét couchsurfinget igénybevéve. Ezúttal viszont a CS host egy szállodatulajdonos volt és mivel otthon pont nem tudott alvóhelyet adni, így a hotelban kaptunk egy szobát. Az csak a szobában derült ki, hogy 3 ágyas és egy másik CS vendég is ott alszik. Göreme és a környéke nagyon szép, a táj igazán érdekes. Sétáltunk a környező völgyekben, rengeteg képet csináltunk és izzadtunk a melegben. Kicsit ijesztő volt hallani a hostunktól, hogy a Földközi-tenger partja még melegebb, és sokkal párásabb a levegő, ami erősíti a fülledtség érzését.
Göremétől ismét biciklivel indultunk el, de nagyon meleg volt és sátorhelyet is nagyon nehezen lehetett találni, mert csak ott volt fű, ahol öntöztek. Leginkább csak kő volt és por. Így aztán 1,5 nap után, amikor Félix 10 percenként kérte, hogy álljunk meg benedvesíteni az ingét, amivel még elviselhető volt a hőség, akkor megbeszéltük, hogy mégis stoppolunk a Földközi-tengerig. Ezúttal egy olyan kocsival utaztunk, ahol mindketten megkérdőjeleztük, hogy a sofőrnek volt-e jogosjtványa. Még a török utastársai is rászóltak néha, hogy lassabban. Az autópályán ritkán ment 1 sávban, ha rágyújtott, simán átcsúszott egy másik sávba, miközben nem hiszem, hogy körülnézett, hogy abban van-e valaki. Volt, hogy jobbról előzött a leállósávban. Legtöbbször csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy van előtte valami, ezért egyszer satufékkel be is szorult 2 kamion közé (pedig az üres 3. sávban meg is előzhette volna őket), szerencse, hogy az egyik kamion lehúzódott a leállósávba. Mindenesetre szerencsésen megérkeztünk Tarsusba, ahonnan még 40 km-t tekertünk a Mersin utáni Mezitli városig, ahol volt CS szállásunk. Ez volt az eddigi legjobb CS élményünk, nem volt semmi furcsaság, angolul is beszéltek, egyszerűen nagyon jó volt. Itt rekordot döntöttünk, 4 éjszakát aludtunk egy városban. Félix új nevet talált magának: emekli, ami törökül nyugdíjast jelent, ugyanis leginkább vízszintes pozíciót vett fel. Beszerztünk egy török nyelvkönyvet a szótár mellé, amit nagyon szívesen tanulmányozgatunk. Most már sokkal többet tudunk törökül, mint az első látogatásunkkor. Még mindig nem tudunk kommunikálni, de azért többet megértünk és talán könnyebben is magyarázzuk el, amit szeretnénk. Kicsit hasonló a magyarhoz abban a tekintetben, hogy ők is toldalékokat használnak és a magánhangzótól függ, hogy a toldalékban milyen magánhangzó van. Pl Isztambulban törökül Istanbulda, Mezitliben pedig Mezitlide.
A Földközi-tenger partján lassan araszolgattunk és időnként stoppoltunk Antalyáig. Ezen a szakaszon sem voltak a legjobb sátorhelyek, elég száraz a föld és szinte végig települések voltak. Göremében nem hazudtak, tényleg iszonyatosan meleg van, a párás levegő miatt állandóan izzadunk, felfelé tekerve meg szó szerint ömlött rólunk a víz. A nagy meleg előnye, hogy amikor a Ortlieb víztárolóból zuhanyzunk, akkor külön örülünk, hogy hideg benne a víz. Amikor CS-nél aludtunk, akkor is leginkább hideg vízzel zuhanyoztunk. Gondoltuk, hogy a törököknek kéne egy coldshowers.org weboldalt csinálni. Nagyon sok szép strandot láttunk, legjobban a sziklás strandok tetszettek nekünk. Egyszer egy olyat találtunk, ahol egy barlangba lehetett beúszni.
A terv, hogy hogyan jövünk haza, napról napra változott. Amikor Ciprussal szemben voltunk éppen, még azon is elgondolkoztunk, hogy áthajózunk oda, majd onnan Rhodosra, de interneten nem találtunk Ciprus-Rhodos hajó utat, ezért aztán mégsem látogattuk meg a szigetet. Volt tervben, hogy áthajózunk Görögországba, aztán onnan biciklivel jövünk haza, illetve, hogy Antalyaból repülővel stb. Amikor a repjegyeket nézegettük azt láttuk, hogy ugyanannyi egy Antalya-Budapest jegy, mintha befizetünk egy 1 hetes last minute útra, amiben szálloda is van (emeklis nyaralás). Végül e mellett döntöttünk, csak az ideutat nem vettük igénybe. Így hanyatlott a bicikli út stoppoláson át egy nyugdíjas nyaralásba. Most Antalyában egy szállodában vagyunk, a csoport, akivel "jöttünk", rajtunk kívül tényleg egy nyugdíjas párból áll, a bácsi 88 éves. Mindenesetre nagyon jó most egy hétig lustálkodni, medence mellett napozni, stb.
Közben igyekszünk egy utóértékelés-szerűséget készíteni, így várható még bejegyzés statisztikáról és egyéb összegzésekről.
