2004 nyara volt, ekkor kezdődött minden. Ez a kaland meghatározó volt az egész rákövetkező nyárra nézve, sőt a továbbiakban is. Itt kaptam szikrát az Életre, és a Szabadságra! Kitaláltam, hogy kéne valami mókát csinálni, mert ez így nem jó, hogy már mindjárt vége a júniusnak is, vége a vizsgáknak, és engem meg itthon esz a fene. Hát menjünk valahová, legyen Perőcsény, a nagyszülők háza a Börzsöny lábánál! Hívtam mindenkit, de senki sem ért rá, mindenkinek akadt már más programja. Végül Orsit is megkérdeztem, pontosan emlékszem, mikor és hol: fent a Budakeszi laktanyában csocsóztunk éppen, mikor lelkesen meginvitáltam, és Ő egyből benne volt, sőt kitalálta, hogy menjünk biciklivel! Ettől én még nagyobb kedvre kaptam, és elhatároztam, hogy mindenképp megyünk, lesz ami lesz, ha nem jön senki más, akkor akár kettesben!
Teljesen belelkesedtem a gondolattól, hogy biciklivel megyünk Perőcsényig. Végül tényleg ketten indultunk útnak. Akkor még nem is sejtettem, micsoda kaland várt ránk!
A Szabadság-híd budai lábánál találkoztunk. Kitekertünk Északra a városból, végiggurultunk a Duna mentén, majd fel a Börzsönybe. Királyréten söröztünk egyet, ami igen jól esett, be is ütött, úgyhogy az erdészeti úton való fetrengés lett a dolog vége. De menni kellett, oda akartunk érni sötétedés előtt, és még előttünk volt az egész Börzsöny! Diósjenő felé egy köves úton vágtunk át, ami igencsak rázós volt. Ahogy pedig kiértünk a főútra, meredek szerpentin következett. Mire felértünk a hágóba igencsak kifáradtunk. Orsi csodálkozott, hogy hogyan bírok menni egy ilyen gyerekbiciklin. Én csak hajtottam, mert bírtam. Bár azért sejtettem, hogy borzasztó izomláz lesz ennek a vége, de nem érdekelt, nagyon élveztem az egészet. A hágóból lefelé egész hosszú lejtő élménye várt ránk egészen Kemencéig. Útközben megtanítottam Orsit kéz nélkül biciklizni, amit aztán rögtön meg is bántam, mert ha netán el találna esni miközben nem fogja a kormányt, akkor részben én is leszek a hibás, hogy rávettem ilyen ökörségre, hogy engedje el a kormányt tekerés közben. Persze nem történt semmi baj, rendben megérkeztünk Perőcsénybe. Ahol a szülők, és nagyszülők már vártak, és persze jó előre bepácolt sült hús, és egy rekesz Pilsner, amit még a bátyám hozott nekem a főiskolás VB-ről. A régi jó juhász is megjelent, először csak kolompszó formájában, majd személyesen is. Nem bírtam ki, hogy ne készüljön néhány fénykép. :P
Következő nap hatalmas gyalogtúrát! Az útvonal: Perőcsény, Várbérc, Kis-, majd Nagy-Hideg-hegy, Csóványos, Kemence, majd haza busszal. Fergetegesre sikerült. A Várbérc kapásból csodálatos. Egy szikla a hegytetőn, mely kiemelkedik a fák lombjai alól, így fantasztikus kilátást nyújt az arra felmerészkedőnek. A Csóványos kilátója se volt különb. Végig az úton nagyokat hülyéskedtünk Orsival, és jókat dumáltunk. Elmondhatatlanul jólesett az a jéghideg Dreher, amit Kemencén a strandon ittunk a hosszú túra, és a frissítő csobbanás után. Ki is feküdtem megint a sörtől, egyenest a kisvasút sínjeire :D Anyukámnak nem tetszett ez a kép, mikor megmutattam itthon. Nem értem, miért?! :P Strand után még egy fergetegeset csocsóztunk egy kemencei kiülős kocsmában, ami „Fagyizó” fedőnév alatt futott. Szana-szét aláztunk egy szécsényi bandát! :)
Másnap egész nap a bicikli utat, és túrát pihentük ki, csak egy jókedvű faluban mászkálás, társasozás volt az egész nap, leszámítva az estét, amikor is szalonnát sütöttünk :) A Perőcsényi Szalonnasütés! Mára szinte fogalommá vált! Lali papa meséli az ősrégi történeteket, és közben a 30-as évek slágerei szólnak. Mind a kettőhöz sokszor volt már szerencsém ilyen perőcsényi esték alkalmával, de az egész feelingje annyira jó, hogy inkább még 100x is!!! :) Remélem lesz rá még sok-sok alkalom! Amikor Lali papa Orsikát éjfélkor felkérte táncolni... Na az se volt semmi! :D
