Hál' Istennek sikerült megmásznunk a Matterhornt és épségben le is jönni. Nem volt egyszerű. A svájci hegyivezetők 1 szűk nap alatt megjárják az alsó hegyi házból, bár kérnek érte vagy 1200 CHF-t, s kliensek, kik közt 50-60 év felettiek is akadnak szép számmal nem hiszem, hogy élveznék azt az erőltetett menetet, amit a mindenkin (szó szerint) átgázoló hajcsárok diktálnak. Kötélen, mint egy kutyát viszik a turistákat, kiknek a szemében minden van csak boldogság, gyönyör és élvezet nincs. Mondjuk le a kalappal, mert kellő biztosítás nélkül, mégis teljes biztonsággal, hatalmas tapasztalattal fel-s le vezetik a kuncsaftjaikat a hegyen. Jó időben kb. 50-60 parti (1-2-3 mászó) naponta, ami olyan forgalom, hogy nincs idő udvariaskodni. Ez nekünk teljesen ismeretlen és elfogadhatatlan mászást eredményezett. A vezető nélkül mászók kötelén átvágó, azokat háttérbe szorító, akadályozó, lenéző vezetők teljes etikátlan viselkedése az ő részükről megérthető ugyan, mivel minden nap viszik fel a kuncsaftjaikat a csúcsra. Oda rendelik őket a 3260m magasan lévő Hönli hüttébe, ahova 2583m-ig felvonóval, majd 2 órás kemény menettel jutni fel, s hajnali négykor fejlámpák fényénél indulnak a 4478m-es csúcsra, s kora délután már le is érnek. hogy kezdjék az egészet előlről. Minden elismerésem a teljesítményért, de én semmi pénzért nem csinálnám. Ezek után érthető is, miért nem lelnek szerintem semmi örömet ebben a fel-s le rángatásban a túristák, akik nagy része csak ki akarja pipálni a hegyet,hogy elmondhassa, volt a Toblerone csokin látható, Svájc jelképének, s szerintem a világ legszebb hegyének, a Matterhornnak a tetején. Hát mi nem ebbe a csoportba tartozunk, pénztárcát, s szemléletet tekintve sem. Így csak ketten a 3 hete, a Mont Blanc lábánál frissen megismert ausztrál barátommal, Jev-vel vágtunk neki a gyönyörű piramisnak. A Mont Balncra felsétálni könnyen ment, jó alkalom volt összecsiszolódni, s arra is hogy Jev első alkalommal használja jégszerszámait, mivel még sosem látott jeget, de havat sem.
A Matterhorn már keményebb hegy. Nem könnyelmüskedtük el már az alvást sem :) Lágerben aludni, ami azt jelenti hogy egymás mellett akár 10 ember is alszik a szoba emeletein, mindig vicces. Már, ha az embernek van humor érzéke, tapasztalt, s visz magával kicsi könnyű zenelejátszót/ iPodot, az egyik fülbe horkolás, a másikba csámcsogás ellen. Jev állítása szerint beállította az óráját 04-re, így sikerült is felkelnünk 5 után. Aki ismer tudja, engem sem kell félteni,hogy aranyat lelnék reggelente :) Házirend a 4:20-as ébresztő! Egyrészt a fizetős vezetett túrákat nem akadályozva, utánuk indulni a hegyre, másrészről ajánlott is a 4:20-as kelés a sikeres oda-vissza út reményében. Mivel mi nem akartuk elkönnyelmeskedni ahogy már említettem, a reggelit sem sajnáltuk magunktól. Na nem a drága,bár kétes mennyiségű Hüttés reggelit választottuk, hanem a jól bevált szalonnámat, mit szerető szüleim csomagolnak nekem mindig. Kiegészítve kecske sajttal, barna kenyérrel, műzli szelettel, mézzel... +1 energia ital, hogy ne bízzuk a véletlenre az egészet. Vannak akik a könnyű reggelire esküsznek, mert megterhelő lenne mászni számukra, nekem e nélkül lenne az. Végül 6-6:20kor sikerült is végre elindulnunk. Legalább a fejlámpánk elemeivel spóróltunk :) A háztól indulva 2-300 méterre neki is kezdtünk a konkrét mászásnak. Először ugyan fix tornatermi kötélen ,aztán anélkül, s már rögtön az elején eltévedtünk, s nem a könnyebb utat választottuk, hanem boldogtalankodtunk a laza, kijáró köveken megtalálni a felfelé vezető utat,s ez így is maradt egész nap. A vezetett partik már rég jöttek lefelé, míg mi még a 2-3 órára taksált Solvay Hüttéig sem értünk fel, ami kereken 4000 méteren nyújt menedéket a falon rekedt mászóknak, vagy az olyan bénázóknak, mint mi. Szégyen, de azért a tárgyilagosság kedvéért leírom: 12 után értük el a bivakházat. Betudható ez a kései kelés, kényelmes reggeli, megannyi eltévedés, útvesztés, és nem összehangolt (Jev részéről hiányos is) kötél-,s mászó technika összességének. Hosszas tanakodás után meggyőztük egymást, hogy az út első 740 méteréből vonatkoztatva, esélytelen lenne fel- s ide a bivakba vissza érnünk biztonságban, hacsak nem reszkírozzuk, hogy sötétben botorkáljunk, keressük a helyes utat a falban, ahogy megannyi leírásban olvasható. Nem beszélve a fenyegető sötét felhőkről. Egész délutánunk ott volt, hogy összecsiszoljuk a technikánk. Jevnek mutogattam, hogyan használja a felszerelését, gyorsan, hatékonyan. Míg ő órák hosszat gyakorolt, én kitakarítottam az egész menedékházat. Nem hittem el, hogy hagyhatnak ennyi szemetet a mászók szanaszét a házban, ahol van direkt szemetes zsák is egy egész tekerccsel (jó bivakzsáknak is :) Később érkezett hozzánk még pár mászó, az egyik letelefonált az alsó házba,hogy ne aggódjanak mert élünk, s itt töltjük az éjszakát.
Másnap gyönyörű napfelkelte után kezdtünk mászni, követve a vezetett partikat, de annyira el ment a kedvem az egésztől. Áttapostak rajtunk, belemásztak a kötelünkbe, nem hagytak minket mászni. Olyan is volt, mikor le akartam venni a kötelem a stangról, egy hegyivezető rányomta az ő kötelét az enyémre a kezemmel együtt, s így veszekedés,s káromkodás árán is meg kellett várnom, míg átküzdik magukat kettőnkön! Hiába próbáltam udvariasan utat engedni nekik, amikor egyik elment a következő már vágott be elénk! Elég kiábrándító volt. Mikor nagy nehezen elértük a csúcsot, hál'Istennek már mind levonultak rég. Jobb volt így egyedül, azt sem bántam, hogy nem tudjuk őket követni, s netán eltévedünk. Mondjuk ez persze be is következett. A csúcson is gyönyörű időnk volt. Jev gyufával gyújtott rá, olyan szélcsend volt. Élveztük a csúcsot, a Matterhorn piramisként emelkedik ki környezetéből hihetetlen kilátást nyújtva a környék hegyeire. Csak egy német család volt fennt, miután leindultak miénk volt a (szerintem) világ legszebb hegyének teteje! Megindultam az alacsonyabban lévő olasz csúcs felé a félelmetesen keskeny hópárkányon, de hiába húztam, Jev nem jött, nem tudtam meggyőzni, hiába minden. Egyedül már én sem voltam olyan nagy legény, a 15 méteres kötelünk itt sem bizonyult elégnek. A kereszt fotója talán majd legközelebb meglesz. Lefelé Jev bátortalanodott el úgy mint én az elején. Mikor leértünk a hósapkáról, s jeges szakaszról, beért minket egy görög páros, akiknek bekéreszkedtünk a kötelébe. Nagyon rendesek voltak. 60 méteres kötelükkel 4szer annyit (30m-t) tudtunk ereszkedni, mikor a fal engedte, mint a mienkkel (7.5m). Mano órája 3850m-t mutatott, míg az enyém 4100 körül, mikor elkapott minket a vihar. Erős szél, eső, jégeső, hó felváltva. A villámlásoktól eléggé megrettent a csapat, s végre sietősebbre vették az ereszkedést. Én nem tudtam annyira aggódni, a Tom&Jerry rajrzfilmekből megszokott szénné égett pislogó figurák jutottak eszembe, s hogy mennyire vicces lenne pont villámcsapásban elhagyni ezt a gyönyörű bolygót. Vasakkal meg voltunk pakolva rendesen a kitett sziklapárkányokon. Hágóvasak, jégcsákány, karabínerek, miket hátra sem hagyhattunk volna a további ereszkedés veszélyeztetése nélkül. Amiről elég nagy kétségeink voltak amúgy is, mert félő volt, hogy már megint elvétettük az utat és lejjebb ereszkedtünk a 4000 méteren lévő bivakháznál. Szerencsére az én órám volt pontosabb, így még két ereszkedés, s viharban ázás után elértük a házikót, amit előző nap kitakarítottam :) Mivel Jevvel csak egy napra terveztük a mászást (ahogy írják) rendesen kifogytunk vízből, már a csúcson. Szerencsénkre nem csak vezetett mászók vannak, és a házban 3 német mászó tudta, hogy vannak még odafennt, s a vihar biztos kivesz minket, ezért főztek annyi teát amennyi edényük csak volt. S ahogy kiittuk, már olvasztották is a következő adag havat. Energiaszeletből legalább maradt még, s egy kis méz is :) Így a Solvay hütte oltalmában már annak is örültünk, hogy megspóroltunk 40 CHF-t amit a Hörnli hüttében kérnek 1 éjszakáért.
Másnap reggel, a földön alvástól elgémberedve, kialvatlanul indultunk lefelé ismét gyönyörű napsütésben, mihelyt a nagyon "kedves" hegyivezetők feljebb húzkodták a kuncsaftjaikat a bivakháztól. Párszor persze megintcsak eltévedtünk, vagy bele ereszkedtünk a Keleti- falba, ami azért is veszélyes, mert folyton kövek szakadnak ki a hegyből, és pattognak, repülnek lefelé továbbaprózódva. A hegyen töltött 3 nap alatt 1 !!! rendes hegyi vezetővel is találkoztunk aki, mikor látta merre akarunk ereszkedni, vissza terelt minket a helyes útra, mert amerre indultunk nagyon kijárnak a sziklák a hegyből. Nagyon jó érzés volt, s kellemes meglepetés végre a vezetők részéről is igazi hegymászó magatartást tapasztalni. Pár óra múlva Jev hihetetlen boldogságában végre nagy kiterjedésű szilárd földterületen ugrálhatott minden veszély nélkül. A Hörnli hüttébe visszaérve kiderült,hogy azok persze nem annyira aggódásból kérdezték, hogy hol töltöttük az elmúlt 2 éjszakát, hanem, miután közöltük, hogy a 4000 méteren lévő Solvay hüttében húztuk meg magunk, meglepetésünkre közölték: Jó akkor az 80 CHF lesz- 20 CHF éjszak/fő, akkor is ha van ÖAV kártya, ha nincs, akkor is ha kitakarítottam az egész házat... A világ számára értéktelen, bár számomra felbecsülhetetlen értékű nyakláncomat még az első lager éjszakán hagytam el, az sem lett meg, s egy pár 30€-s zoknit is fent felejtettem a Solvay házban. A 6 éve elnyűhetetlen Teva szandálomat pedig még az idefelé stoppoláskor felejtettem egy kocsiban. De megint csak gazdagabb lett a lelkem, hihetetlen élmény volt, gyönyörű érzés, amit leírni kár is megpróbálnom. Csak az tudja, aki átéli. Új görög barátainkkal bandukoltunk lefelé a már biztonságos ösvényen, ahol már lehetett értesíteni a családot a sikerről. Sajnos az első nap leesett egy olasz hegymászó, helikopter hozta le társait, akkor még nem tudtuk mi történt, de le lehetett olvasni az arcukról. Másnap egy baszk mászó mondta el hogy történt, megviselte őt is. Először 1865-ben hódították meg a csúcsot, s már akkor is a hétből négyen meghaltak lefelé jövet a csúcs alatt kicsúszva. Azóta sajnos több mint 500-an áldozták életüket ennek a gyönyörű, tekintélyes hegynek, sokuk sírja a hegy lábánál fekvő Zermatt temetőjében van. Azt inkább nem is említem, hogy velünk ellenben a leggyorsabb páros 2 és fél órás rekord idő alatt megjárta a Matterhornt 2007-ben. Mikor leértünk Zermattba, egy kellemes vacsorával jutalmaztuk magunkat, utána végre egy jót aludtunk a campingben. Másnap stoppal hagytam el a hegyeket, ahogy érkeztem is, ez már megszokott nálam :)
