Sziasztok!
Ezennel egy új blogot kezdünk, melyen megpróbálunk, minél több infót közölni izlandi kalandjainkról, az ott tartózkodásunk idején. Célunk, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsük a kerékpározás ezen formáját. Én most múltam 18, unokatesóm meg 23 éves és mégis már a 3. túránkra készülünk.
Kriván András és Kriván Marcell
Minden 2008-ban kezdődött, amikor apukám vett magának egy „félprofi” országúti kerékpárt, amit persze rögtön elkoboztam. Unokatesóm Marci (aki ekkor már nagy biciklista volt) pont lent volt Balatonon, így felhívtam, hogy lenne-e kedve megkerülni a Balatont 1 nap alatt, természetesen belementem, én aznap már lenn is voltam, másnap reggel pedig már indultunk is. Mókás volt, hogy mit ne mondjak 120 kilinél elfogyott a reggeli rántotta és küzdeni kellett, hogy le ne csukódjon a szemem biciklizés közben :D Végül sikerült teljesíteni 8 és fél óra alatt. Fájdalmas lecke volt, de nagyon tanulságos és meghatározó a „kerékpáros jövőnkre” nézve.
2009-ben egy 12 napos túra folyamán elmentünk a szlovéniai Bled-be. Én egy kölcsönbringával, unokatesóm a jól bevált Csepeljével, harmadik útitársunk Pecsenye András, pedig egy jó GT-vel vágott neki az 1200 kilis távnak, (amit fejenként kb. 16000 forintból hoztunk ki).
2010-ben fokoztuk a dózist, hiszen 20 napra mentünk és 2200 kilit tekertünk le. Az útvonal a Duna mentén egészen Donaueschingen-ig, majd az Alpokon át (itt érintett országok: Svájc, Liechtenstein) Olaszországba, végül Ausztrián és Szlovénián keresztül haza. Tapasztalatlanságunk nagyon előjött a túra folyamán, alig vittünk meleg ruhát (hiszen mégis csak nyár van), esőkabátból a leggagyibbat vittük (tavaly sem esett az eső) és így tovább… A 20 napból 18 napon esett az eső és nem volt ritka a hegyekben az 5-6°C sem. Kerékpárjaink már egy fokkal jobbak voltak, mint a Szlovéniai túránk során, de az egy napon belül kapott 6. defekt elvette a kedvem a 23C méretű országúti keréktől, főleg, hogy láttam, hogy unokaöcsém Kriván Balázs montijának mennyivel jobb menettulajdonságai vannak. Az utolsó nap annyira elegünk lett az esőkből, hogy kétnapi adagot letekertünk egy alatt (317 km). Ami meglepett ezen a túrán, hogy mennyire segítőkészek az emberek, két kezemen nem tudom megszámolni, hogy hányan segítettek nekünk, volt, hogy befogadtak, kaját, vagy belsőt/külsőt adtak, de olyan is volt, hogy térképet vettek nekünk.
Végül eljutottunk a 2011-es túrához, amiről még nem tudok nyilatkozni, mert még csak holnap indulunk. Ami biztos, hogy 50 napot fogunk ott tartózkodni és ezalatt minimum 3000 kilit fogunk letekerni (vagy biciklit tolni a vulkáni hamuban). Erre a túrára én 2007-ben kezdtem a felkészülést, amikor egy befőttes üvegbe, (amire az van rá írva, hogy boldog szülinapot) elkezdtem pénzt gyűjteni, majd eladtam a montim, hogy vehessek egy túragépet. Marci szerencsére már nincs annyira a szülei pénztárcájára utalva, de ezért a túráért neki is több munkát kellett vállalnia.
Meg szeretnénk köszönni a segítséget szüleinknek, Rónaszéki Ferencnek, aki a lehetetlen problémákat is megoldotta a kerékpárjainkon és természetesen az Evobike-nak és a Schwalbe-nek!
Így elsőre ennyi, következő bejegyzésemet már Izlandból küldöm!
Hátszelet!
