Volt egyszer egy Birdy-m II. rész
Rendelésről, átvételről és néhány első km-ről.
Némi előzmény mi is késztetett arra, hogy Birdy-t vegyek. A Krisztián! Írhatnám ezt is, de ez csak részben igaz. Budapestre költözésemkor egy normál mounten bikeom volt. Jó tulajdonságai közt szerepelt, hogy elég jól kitöltötte a teret az előszobában, az utcán lezáráskor egy alkalommal megevett a fene mire kiértem, hogy ott találom-e még. (Ilyen az, amikor beugrasz valahova egy aláírásra aztán ott ücsörögsz egy órát.) Jó bringa volt, de nem tudtam jól kihasználni és a városban illetve vidékre utazásaim során nehézkessé vált a tárolás szállítás méretei miatt.
Ekkor már láttam Birdyt élőben is, ültem is rajt. Láttam összecsukva, kinyitva, állva és gurulva. Aztán én is összecsuktam, kinyitottam és kicsit mentem is vele. Szóval lassan megjelent előttem a kép! Egy kép! Az előszoba egyik sarkáról, amit eddig a meglévő bringámnak csak a hátsó kereke töltött ki! Na pont ebben a sarokban láttam szemeim előtt lebegni az összecsukott Birdyt! Ami összecsukva akkora helyet foglal, mint a hátsó kerék!
És elérkezett az este, amikor is leültünk Krisztiánnal, Orsival és a Birdy katalógussal - árazva - és szépen sorjában aprólékosan összeirtunk mindent, mintha a nagymama legjobb lekvár receptjét jegyzetelnénk le, hogy aztán jólmenő lekvár gyárat nyissunk!
Ha nagymenő lekvár gyárosok nem is lettünk, de a Birdy összeállítottuk és meg lett rendelve! Ezt követően jött némi izgalommal teli várakozás. Várakozás, mert a Birdyt, mint előzőekben olvashattad személyre szabottan össze lehet állítani. Szín, fék, világítás minden-minden választható és ezzel éreztetik a vevővel, hogy a Birdyvel valami mást kapsz. Ez nem az a bringa, ami tucatszám áll az üzletekben és Te választhatsz, mert abból is lehet, fekete-zöldet vagy fekete-pirosat kérsz. Gazdag a paletta. Igen a Birdynél az!
Végül is megérkezett! A Bringa expóra, ami akkor még a vasút történeti múzeumban volt. Ki volt állítva végig azon az expón aki ott járt talán még emlékszik rá. A védőfóliák eltávolítása valami eufórikus hangulatban telt! Semmi más nem létezett csak a bringa és a fólia. Lenyűgöző látvány volt, ahogy szépen lassan kellő ellenállással levált a fólia a vázról és felcsillant az eredeti fénye a Birdynek. Bámulatos! Ilyenkor csak néztem a bicajt és csodáltam. Aztán ujjaim rátapintottak a heggesztésekre. Lenyűgöző! Pontos, egyenletes varrat! És ezen felfedezésekkel telik az idő. Kinyitás, becsukás! Átlátod, hogy mi miért van ott ahol van!
A felismerés: ezt a bringát alaposan átgondolták tervezéskor és aztán gyártották. Világossá válik hamar, hogy mindennek funkciója van. Az első villán befelé álló csavarok! Miért oda?! Mert volt nekik?! Nem csak azért! A két csavar fogja a helyére az első kereket összecsukott állapotban, hogy az ne lifegjen össze-vissza. A kis gumi darab az első villa alján, ami védi a vázat, hogy csukott állapotban ne kopjon le a festék! És ez csak az első villa! A méretezett (skálázott)nyeregcső, hogy meg tudd jegyezni mi a méreted! Így egyszer beállítod a nyerget jól és onnatól kezdve kinyitásokr mindig tudod, hogy meddig húzd fel! Ettől gyorsul a nyitás.
A kattanás: az első és hátsó kerekek nyitásakor két apró ötletes zár tartja a helyén a lengő-mozgó villa részeket, ezen zárak kattanása valami nagyszerű záróhangja az egész bicaj kinyitásának! Kat! Kat! Kész, mehetsz! Ez a két kattanás első hallásától kezdve ott visszhangzik végig a hallójáratomban! És a mai napig mosolyt csal az arcomra!
A mosoly titka: ezen kattanásokat követően indultam volna tovább, de. De sok esetben ott álltak körülöttem és velem szemben a csodálkozók! Akik lesnek, mint a luki nyúl, hogy ez mi? Bicigli? Váó! Ilyet lehet venni?! Igen, az Evobiknál! És eltekerés!
Eltekerés: A bringa közvetlen kormányzású, mert a kisebb kerekek miatt kicsi a túlnyúlása a gépnek! Roppant jól lehet vele közlekedni még gyalogosok közt is, nem kell attól tartani, hogy a hatalmas kerék belekaszál a gyalogos lábába esetleg csomagjába. És ott vannak a fékek!
A fékek: a Birdy Magura (HS33) olajos fékekkel volt szerelve, ami annyit tesz, hogy itt nincs bovden! Itt olajcső van! A fékkar meghúzásával olajat préselünk össze azonnal. És ez az olaj nyomja rá a fékpofákat a felnikre iszonyatos erővel! Csodálatosan adagolható fék és roppant erős is! Ha nem figyel az ember bizony még a felnit is öszzeroppanthatod vele vagy szétfeszítheted a vázat! Szóval fék, állat, zsír! A bringa suhan!
Köszönöm a kítartóknak a figyelmet! Lesz még tovább is.
Egyenlőre további jó bringázást és szép időt defektmentes gumikat az Evobiktól!
Üdvözlettel:
Bálesz
Ha érdekelnek a további részek, katt ide:
Volt egyszer egy Birdym I. rész
Volt egyszer egy Birdym III. rész