Újra előbújunk a hétköznapok szürke ködéből. Amelyek nem is olyan szürkék, mert közben a háttérben nagy álmot dédelgetünk, sőt mit több, már egy ideje jelenthetem: tervezünk. Már tudja a munkahely, tudhatja mindenki: Világgá megyünk fekvőkerékpárokon.
A két Nazca Gaucho-t tavaly ősszel már bejárattuk egy balkán-olasz túrán ( http://rekuvalromaba.evobike.hu/ ) ekkor Zitavál már hivatalosan is jegyben jártunk, hiszen az ünnepélyes családi leánykérés utáni napon vágtunk neki az 1100km-es útnak.
Azóta kicsit továbbálmodtunk, úgy gondoltuk, hogy nekivágunk az egész világnak ( http://360fokbringa.hu/hu/utvonal-2 ) Hiszen, ha most nem tesszük, legközelebb talán nyugdíjasként tehetjük majd meg, ha családot is szeretnénk - márpedig szeretnénk. Nyugdíjas korunkra viszont már lehet hogy nem lesz bennünk ennyi lendület, és a világ is egész más lesz már. Ezért úgy döntöttünk, hogy nekivágunk a világnak fekvőkerékpárokon. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy új, nagyszabású Evobike Expedíció indul!
És hogy miért fekvőkerékpárokon? Mert rekuval túrázni még nagyobb élmény, mint hagyományos kerékpárral. (Pedig az se kutya...) Mikor kint voltunk a Bringaexpon ( http://360fokbringa.hu/hu/elozmenyek/elmenyek-a-bringaexpo-rol ) - ahol más kerékpártúrázókkal beszélgettünk, valamint promótáltuk magunkat, és támogatókat kerestünk - azt tapasztaltuk, hogy az emberek többsége még mindig kétkedve fogadja a fekvőkerékpározást, ezért a Fenntarthatóság és a Család fontosságának hirdetése mellett a Fekvőkerékpárok népszerűsítését tűztük ki célul a zászlórudunkra. Bár azt hiszem, ezt talán nem is kell külön kijelenteni, ha sikerül teljesítenünk a 2-3 év alatt a bevállalt 40.000km-t a Föld körül, az magáért fog beszélni.
Na de ne szaladjunk ennyire előre! Még rengeteg mindent (pl. egy esküvőt... :D) meg kell szerveznünk a június 11-i indulásig (Ahová ismét mindenkit sok szeretettel várunk, első állomás Pusztavacs, az ország közepe! - Részletek később), ezért most zárom is soraimat, csak gondoltam hírt adok a legújabb őrületünkről. Amiről a http://360fokbringa.hu-n olvashattok bővebben, de jobb ha itt is figyeltek az Evobike.hu-n, mert itt exklúziv tartalmakkal is fogunk jelentkezni. ;)